1336. január 6.

 

Mi, Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya, oklevelünk által kihirdetjük, emlékezetül adva mindazoknak, akiket illet, hogy miután az az országos közút, amelyen innen a mi királyságunkból Csehországba és más szomszédos országokba a kereskedők közlekednek, s viszont Csehországból és más, távolabbi országokból a mi előbb említett királyságunkba áruikkal és kereskedelmi javaikkal érkeznek, a háborús és békétlen idők óta gonosztevő emberek cselvetései s jogtalan vámszedések miatt jóformán mindeddig és egészen mostanáig használaton kívül volt, mi, minthogy az Istentől reánk bízott tisztünkből fakad - az egymás közti kényelmesebb és nyugodtabb közlekedésük megjavítására és helyreállítására fordítván gondolatunkat - először is kiváltképpen a felséges és kiváló fejedelemmel, János úrral, ugyanazon kegyelemből a csehek dicsőséges királyával, a mi igen kedves rokonunkkal tanácsot tartottunk, s a fentebb említett dolgok ügyében behatóan érdemes megbeszélést folytattunk, majd pedig - mindkét királyság javát figyelembe véve - királyságunk főpapjaival és báróival gondos tanácskozásra került sor. S az ő tanácsukra elhatároztuk, hogy mind a mi kereskedőink, mind Csehország s más, távolabbi országok kalmárai az alább leírt országos közutakon kötelesek járni és közlekedni, s vámokat csak az alább megjelölt helyeken és módokon tartoznak elrendelésünkre fizetni. Tudniillik a kereskedelmi áruk után nyolcvanadot kell fizetni a magyar királyság első határállomásán, Fehéregyházán, amelyet a nép Újvárnak nevez (Holíč); azután pedig vagy Sasváron (Šaštín) vagy Szenicen (Senic) minden egyes kereskedőkocsi után, amit közönségesen rudasszekérnek mondanak, fizetni kell egytizenhatod márkát vagy három garast; továbbá minden, ajoncásnak nevezett szekér után félvám, azaz másfél garas jár. Innentől kezdve csak Jabláncnál (Jablonica), Korlátkő vára (Korlátov Kameň) vidékén kell hídvámot leróni, mégpedig minden kocsit húzó ló vagy ökör után egy bécsi dénárt, továbbá az eladásra szánt jószágok közül két nagyobb után ugyancsak egy bécsi dénárt; azután négy kisebb állat után - mint amilyen a juh, a kecske és a disznó - szintén egy bécsi dénárt és nem többet. Ezt köve­tően a Bikszárd (Buková) nevű helyen vagy Binóc (Bíňovce) faluban kötelesek annyi vámot fizetni a kalmárszekerek után, mint amennyit Sasváron (Šaštín) és Szenicen (Senic) kell. Ezután Nagyszombattól (Trnava) Budáig az alábbi helyeken kell vámot szedni a kereskedők árus szekerei után a fent leírt módon: először Farkashidán (Vlčkovce), azután Semptén (Šintava), majd az esztergomi érsekség Nyárhíd (Nové Zámky) és Udvard (Dvory) nevezetű helységeiben, azután a Dunán túl még Esztergomban, majd Csaba (Piliscsaba) faluban, utána Óbuda vára előtt Szentjakabfalván (Budapest része); Buda város kapujában csak a kocsik után kell vámot szedni úgy, amiként azt fentebb jeleztük. Még azt is kihirdetjük, hogy a fent említett vámhelyeken nem szabad a kocsirakományokat felbontani, kivéve azokat a városokat, amelyekben elrendeltük, hogy a harmincadot beszedjék. Mind a csehországi Brünn (Brno) polgárainak, mind pedig a mi nagyszombati polgárainknak az elbeszéléséből tudjuk azt, hogy ezek a vámhelyek valamennyien Béla király ideje óta érvényesek, törvényesek és teljesen jogszerűek. Ezért oklevelünk révén az összes és mindenfajta kereskedőt - a mieinket, a csehországbelieket és a más országbelieket is -, akik kalmáráruikkal járják az utakat, buzdítólag hívunk, s közöljük velük, hogy áruikkal, értékeikkel, javaikkal együtt békében, biztonságban, minden akadályoztatástól mentesen - áruik és személyük veszélyeztetése nélkül - az előbb említett vámhelyeken most és a jövőben is szabadon haladhatnak át. Következésképpen Lack fia István mesternek, az újvári (Holíč), berencsi (Branč) és bolondóci (Beckov) várnagynak, Treutulnak mondott Miklós mester pozsonyi ispánnak, a korlátkői (Korlátov Kameň) és éleskői (Ostrý Kameň) várnagynak, továbbá Tót Lőrinc mester, semptei (Šintava) várnagynak, akik jelenleg az említett tisztségeinket viselik, s azoknak is, akik a jövőben lesznek majd officiálisaink és várnagyaink, királyi rendeletünk által igen erős parancsba adjuk, s hasonlóan nektek is, akik az esztergomi érsek úrhoz szoktatok folyamodni, s veletek együtt az egyházak bármely más főpapjának, a nemeseknek s egyéb különféle méltóságú és helyzetű embereknek, akik az említett vámhelyek valamelyikét is őrzik és tartják, ezen oklevelünkkel ugyancsak szigorúan kötelességetekké tesszük, hogy - figyelembe véve a mi kiváló kegyünket és szeretetünket - egyrészt kötelesek vagytok az előbb mondott utakat az említett kereskedők számára szabadon, minden akadálytól mentesen, biztonságosan és békében fenntartani, másrészt magukat a kereskedőket semmiképpen sem lehet zaklatni és zavarni s a nevezett vámhelyeken a vámkiszabás előbbiekben tárgyalt mértékén túlmenően megterhelni és sújtani. Ellenkező esetben felségünk ellen fogtok súlyosan vétkezni. Azt akarjuk, hogy mindezt összességében és külön-külön részeiben is előbb mondott szeretett híveink a vásárokon, a közhelyeken és a vidékeken annak rendje és módja szerint hirdessék ki és tegyék közzé. Kelt Visegrádon, Vízkereszt ünnepén, az Úr ezerháromszázharminchatodik évében.